38. fejezet

Miközben megrongálódott űrhajójuk a Hoth körül keringett, Callista és Luke megpróbálta kijavítani a legfontosabb hibákat. Elkeseredetten dolgoztak a szétszaggatott vezetékeken, rövidre kötötték az áramköröket, kicseréltek egy-egy panelt. De mire kijavítottak néhány hibát, újabbakat fedeztek fel.

A wampa jéglények nem csupán szétroncsolták a hajó külső burkolatát, de a vezérlőrendszerben is komoly károkat tettek. A hajó planetáris hajtóműve csak fél teljesítménnyel üzemelt, alig tudta őket orbitális pályára juttatni.

A hiperhajtómű üzemképtelenné vált, és hibás védőpajzsokkal az aszteroidaövezet felé sodródtak. Az aszteroidamező egyre sűrűbbé vált körülöttük, kisebb-nagyobb sziklákkal ütköztek. Callista aggodalmasan figyelte a találatokat.

Luke a fáradtságtól kivörösödött szemmel, elcsigázott arccal fordult a lány felé. Callista tudta, hogy ő is ugyanúgy festhet, mint a férfi. Szőke haja csapzottan lógott az arcába, szemét alig tudta nyitva tartani. De Luke megpróbált reményt önteni belé.

– Megpróbálom az Erő segítségével irányítani a hajót – mondta. – így legalább elkerülhetünk egy végzetes ütközést. De azt nem tudom, merre sodródunk, és hová fogunk érkezni.

– Bárcsak segíthetnék! – sóhajtott Callista. – De nem tudok. Nem tudok, és félek megpróbálni.

– Ügyesen harcoltál a jéglények ellen – felelte Luke. – Nem éreztem a sötét Erő kísértését, mint a Dagoba rendszerben.

– Nem – felelte Callista. – Én sem tapasztaltam. – A hangja szinte suttogott. Tudta, hogy a sötét oldal mindig ott lesz a közelében, arra várva, hogy elragadhassa. Ezért visszautasította Luke ajánlatát, bár nagy volt a kísértés.

Az életfenntartó rendszerből szikrák csaptak ki, és a készülék felmondta a szolgálatot. Luke és Callista megpróbálta ismét üzembe helyezni.

– Körülbelül tízszázalékos hatásfokkal dolgozik – mondta Luke. – Nem sokáig tart életben minket.

Callista megborzongott. A kabin hőmérséklete azonnal csökkenni kezdett.

– Ezt nem ússzuk meg élve – jegyezte meg csendesen.

Luke a lány arcát nézte, azután magára erőltetett egy mosolyt.

– Valószínűleg nem – sóhajtott a férfi. – Hacsak nem találunk valamilyen megoldást.

Luke és Callista a belső szerelvényeket nézte, amelyeket a wampa jéglények összebarmoltak. A Coruscanton elég gondatlanul pakolták össze a felszerelést, így űrruhából is csupán egyet sikerült összeeszkábálniuk.

Egy óra múlva a levegő észrevehetően ritkulni kezdett, és testük nem tudott annyi hőt termelni, hogy felmelegítse a kabint.

Luke végighúzta ujját az esetlen űrruhán.

– Vedd ezt fel, Callista!

– Nem akarom, hogy feláldozd magad – mondta a lány. – Ott kellett volna hagynod a Palpatine szemén.

– Nincs szándékomban feláldozni magam. Mély jeditranszba fogok esni, és lelassítom az életfolyamataimat. Azután várunk és reménykedünk.

Callista a megjavított űrruhára pillantott, majd Luke tiszta, kék szemébe nézett, mintha olvasni akarna a férfi gondolataiban.

– Az Erő segítségével talán sikerül kapcsolatba lépnem valakivel. Bár kétlem, hogy valaki érzékelné a gondolataimat, mégis meg kell próbálnunk.

Callista felhúzta magára az ormótlan űrruhát.

– Igen – bólintott. – Meg kell próbálnunk. – Mielőtt a fejére illesztette volna a sisakot, megcsókolta a férfit. – Jól meggondoltad?

Luke rámosolygott.

– Itt leszel, és figyelsz engem.

Luke behunyta a szemét, majd megkezdte a jeditechnika alkalmazását, hogy mély transzba essen, és megszűnjön számára a valós világegyetem.

Callista arra gondolt, bárcsak csatlakozhatna hozzá, de már nem voltak a birtokában azok a képességek, amelyek ezt lehetővé tették.

A lány némán figyelte szerelmét, a szíve tele volt aggodalommal. Valahányszor segíteni próbált neki, érezte a sötét oldal hívó szavát.

Csatlakozz a sötét oldalhoz! – csengett a fülében a hang.

– Nem! – suttogta, bár tudta, hogy Luke már messze jár, nem zavarják a szavai.

A néma kabin egyre hidegebbé vált. Luke szobornak tűnt. A pára jégvirágként lecsapódott az arcán. A lány elkeseredetten próbált bejutni Luke gondolataiba, hogy kedvese érezze a jelenlétét, megossza vele szenvedését.

A sérült űrhajó gyenge védőpajzsokkal és üzemképtelen létfenntartó rendszerrel sodródott az aszteroidák között. Callista némán, mozdulatlanul ült a kabinban.

Az Erő láthatatlan világában Luke Skywalker egyre távolabbra nyújtotta mentális érzékelőit. Az Erő átjárta az egész világegyetemet, ott volt mindenütt, s rajta keresztül minden kapcsolatban állt egymással.

Visszaemlékezett Felhőváros antennarendszerére, amelyen fennakadt, és így nem zuhant le a feneketlen mélységbe. Akkor is kinyújtotta mentális érzékelőit, és kapcsolatot teremtett a húgával… bár mindez nem is tudatosult benne. Luke most már tudta, kitől kell segítséget kérnie.

– Leia! – mondta az aszteroidaövezet peremén, és gondolatai eljutottak a világegyetem minden részére… Leia… Leia…